augusztus 30

2011.08.30. 20:56

sajnos a szárítási kísérleteim nem igazán jártak sikerrel.

először próbáltam a klasszikus felfűzést. nagyon távol fűztem föl a paprikákat és egy tető alatt akasztottam föl. eltelt majd egy hónap. a rosszabbak belülről megpenészedtek, a jobbak majd ugyanúgy néztek ki felfűzéskor. sajnos a paprika héja annyira "zárt", hogy a nedvesség nem jut ki a paprikából.

ezután egy adagot hosszában kettévágtam és úgy szárítottam. ezt bent szobában szekrény tetején. itt is eltelt vagy 1 hónap.

kép a végeredményről.

2 db megpenészedett. a többi megszáradt. 2db-ot egyben hagytam. ezek elkezdtek fonnyadni, de nem valami szép.

múlt héten megvolt az első szüret. kép. a céghez vittem be egy kicsi kóstolót. elég nagy sikere volt. 2kg-ra van megrendelésem de fogalmam sincs mennyi az ilyen paprika kilója. az igazat megvallva pénzt sem szívesen kérnék.

sajna lassan érik a paprika szóval időbe lesz mire kiszolgálom az igényeket.

a maradékot végül apróra vágtam és dobozokban lefagyasztottam. lett 4 kicsi dobozunk. azt hiszem otthoni használatra, levesbe, ebbe-abba bőven elég lesz.

ami még megérik abból csinálok szószt illetve apósom a zöld paprikákból savanyút akar csinálni.

sarokban nem szeret a paprika. ez a legcsenevészebb. kép

itt az út középen. kép

összes kép.

 

jövőre amit máshogy csinálok.

- nem ültetek ennyi palántát.

- távolabb ültetem őket egymástól és néha meg fogom metszeni.

- mindegyik kap külön karót.

- egész évben szivattyúval fogok locsolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://redsavina.blog.hu/api/trackback/id/tr223191526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dirtymethodpapa 2011.09.01. 18:56:41

Szia!
Nagyon szépek a paprikáid,a jó multkor akadtam a blogodra,rengeteg jó dolgot találtam és olvastam,én kezdő vagyok még ebben a műfajban,júniusban rendeltem amerikából yellow habanero paprika magokat,amiket jó későn már,de elvetettem,nagyon szépen fejlődnek szerencsére,bár most hogy jön az ősz azt hiszem bekerülnek a lakásba,aztán majd lámpázgatom őket,nagyon kíváncsi vagyok le fognak-e teremni??jelen pillanatban olyan 6-7 cm-esek és kb a 10-ik levelet hozzák!Bízok benne h túlélik!Minden jót a továbbiakban!Üdv: Meth

bratya 2011.09.02. 10:34:47

Szia! Gratulálok hozzá! Nagyon szép termések lettek. Nekem is érnek folyamatosan, felfűzve szárítgatom őket, (van már 7 füzérrel amik kb. 50 cm hosszúak)nem penészednek. Nekem ennyi nincs és inkább csak cserépben és balkonládában nevelgetem a kis csiliket. Nem tudom nem az lehet a gond a penészedéssel, hogy fóliában neveled és így magasabb a nedvességtartalma?

tommirra · http://redsavina.blog.hu/ 2011.09.03. 08:00:00

köszi.
nem hinném, hogy a víztartalom miatt lenne mert az egészségesek is 1 hónap múlva sem száradtak ki. kettévágva viszont elég hamar szárad csak összefonnyad.

asa77sol 2011.09.04. 11:12:01

Igazából a poszt vége fogott meg.

Ha megvannak ezek az elképzelések akkor már érdemes bakháton vagy konténerben nevelni, csepegtető öntözéssel kókuszban vagy tőzegben. Nem olyan komoly dolog mint aminek elsőre tűnik. Kell egy árnyékolt 1m3 tartály szivattyúval, két törzsoldat tároló és a hozzávaló műtrágyák, némi sav és esetleg egy dréngyűjtő. Bakhátnál érdemes talaj és vízvizsgálatot végeztetni valamelyik nagyüzemi kertészet talajlaborjában.
10eFt körül biztosan lesz egy ilyen vizsgálat, de cserébe kapsz egy pontos szakvéleményt a talajminőségedről és egy iránymutatást a műtrágyák és savak adagolásáról.

A karóval kapcsolatban is érdemes inkább lugasban gondolkodni. Gondolom a metszést is úgy érted, hogy 1-2-3 szálasra nevelnéd a paprikát, gyakorlatilag az itthoni üvegházi fitotechnikák szerint. Nem tudom, hogy ezeknél a fajtáknál ez-e a legjobb módszer, de ahogy eddig láttam a habanerok habitusát biztosan előnyösebb mint bokorban hagyni.

Télen nem nevelsz semmit?

tommirra · http://redsavina.blog.hu/ 2011.09.04. 21:23:26

@asa77sol: hát egyszer jó lenne egy ilyen "hozzáértővel" elcsevegni.
a csepegtető öntözés volt tervben. a csövet meg is vettem, de a szivattyú nem volt elég erős hozzá, a víz pedig nem elég tiszta, így féltem; eltömíti a rendszert. mert nem ivóvízzel hanem fúrt kútból locsolok. közben van még 2 100l-es hordó pihentetni, melegíteni, ülepíteni de akkor is.

a karózás azért mert a növények egyszerűen eldőlnek. azt nem tudom, hogy a gyökerek vagy a nagy növény, sok termés miatt de dőlnek.
a metszést úgy értem, hogy a növény inkább a terméseket növelje ne a leveleket stb. mert 1-1.20m magas növényeim vannak amik közé bejutni is nehézkes.

jó lenne az ilyen műszaki háttér de egy ilyen kicsi sátorba szerintem felesleges. ha nagy sátram, sátraim lennének, eladásra termelnék akkor ellehetne gondolkodnom de így nem. a másik ok sokkal egyszerűbb. nincs rá keret. nekem ez csak hobbi.

télen főleg gyereket, gyerekeket fogok nevelni. :D
szerintem marad az idén bevált módszer. januárban ültetek. lámpa alatt cseperednek ápr-máj-ig.

asa77sol 2011.09.05. 17:48:43

Van az a két könyv amit feltettem a fórumra. Olvasd el mindkettőt, utána sokkal több kérdésed lesz mint most, de sokkal többet is fogsz tudni mint amire most igényed van a paprikaneveléssel kapcsolatban ültetésről, alakításról tápellátásról meg mindenről.

Én nem tudom mekkora növényeket nevelsz 3 hónapig lámpa alatt, de biztos szép méretük van mire kiülteted.
Én 6 hetesen ültetem ki őket május elején, igaz viszont, hogy nem is valami mexikói vérhörcsögök hanem snassz bogyiszlóik meg ceceik a teszkóból. Addig csak a keltetésnél és tartósan borús időben vannak lámpa alatt, már ha még beférnek alá. Én nem is hallottam még olyanról, hogy januári keltetés kell a májusi kiültetéshez. Pláne fóliánál.
Tényleg, hasznosnak érzed a fóliát 40C nyári melegnél?

tommirra · http://redsavina.blog.hu/ 2011.09.05. 21:25:01

majd ha lesz időm elolvasom most sajna nincs.
nézd vissza a blogot és megnézheted mikor mekkorák voltak.
nekem mindegy hogy valaki kápiát vagy naga akármit termeszt. ha jó ötlete tanácsa van örömmel veszem. örülök ha valakinek jó termése van és sajnálom akinek nem jött össze az éve. amúgy szerintem a lakásban, erkélyen nevelni paprikát sokkal nagyobb kihívás mint szabad földön.
a januári ültetés saját hülyeség, csak erős palántákat szerettem volna.

volt tervben, hogy leszedem a sátrat de akkor kicsit rosszabb idő lett. van a sátron ajtó és ablak amit 2 napja csukok ismét esti a 12C miatt. a sajnos sátor nincs jó helyen. inkább félárnyékos mint napos helyen van. pl. du 5-6tól egyáltalán nem süti a nap a sátrat. de van bent hőmérő, tudom milyen idő van odabent. tudom hogy a 25C körüli hő az optimális.
süti beállítások módosítása